top of page

HATÁROKON TÚLI SZERELEM


„Egyszer az igazgatói irodában arról beszéltünk Kovács István vezérigazgatóval, hogy milyen jól bejött a szállodánknak, az Atrium Hyatt Budapestnek a japán üzlet és mennyi japán vendég lakik a szállodában. A szálloda konyhájának még az is sikerült, hogy a japán vendégeknek egy a japán reggelihez nagyon hasonló reggelivel tudott kedveskedni

Sajnos a szállodában senki nem beszélt japánul, így a japán vendégek kérdéseit és kívánságait csak legfeljebb angolul tudtuk velük megbeszélni és teljesíteni. Kovács István azt feladatot adta nekem, hogy szerezzek egy japán nyelven beszélő fiatal lányt, vagy férfit, aki valamilyen formában tudna a szálloda japán vendégeivel foglalkozni. Először a feleségemmel beszéltem a dologról, hogy milyen japánul beszélő IBUSZ idegenvezetőt javasolna, akivel erről beszélni lehetne. Azt javasolta, hogy beszéljek Madácsy Anna japános idegenvezetővel, akit én is nagyon jól ismertem személyesen. Madácsy Anna adta az ötletet, hogy menjek el a Liszt Ferenc zeneakadémiára és az ELTE japán tanszékére. Mindkét helyen vannak japánok, akik között találnánk erre a posztra alkalmas fiatalt. A Zeneakadémián találtunk rá azután Tominaga Michiyo-ra, aki egy Magyarországon, a Zeneakadémián éneket és zenét tanuló japán fiatal lány volt.

Tominaga Michiyo így lett a szállodánk japán hostesse. Az elején nem tudtam, hogy milyen nehéz feladat lesz a japán kislányból hostesst csinálni. De Michiyo nagyon lelkes és szorgalmas volt és aránylag rövid idő alatt elsajátította a hostess munkakőrt. A japán vendégek nagyon örültek neki és Michiyo nagyon jól beilleszkedett a szálloda életébe. Rövid idő múlva az ő tevőleges segítségével sikerült a japán vendégeknek valódi japán reggelit felszolgálni a Regency Clubban. Azt hiszem ilyen eredeti japán szolgáltatást egyetlen másik budapesti szállodában sem tudtak nyújtani.

Tominaga Michiyo a szálloda egy kis kedvence lett. Az egyik személyzeti ünnepélyen a bálteremben először egy személyzeti kórus tagjaként, majd szólóban japán és magyar dalokat énekelt. Nagyon nagy sikere volt és a szállodai dolgozói nagy tapssal ünnepelték. Nagyon büszke volt a sikerére. Michiyo hostess pultja ( asztala ) a szökőkút alatt a szállodai hallban ált. A szökőkút közelében volt Lőrincz Istvánnak, a szállodai hall zongoristájának a zongorája, ahol minden délután és este népszerű zenét szolgáltatott. Michiyo néha diszkréten énekével kísérte Lőrincz István zongora muzsikáját. Ez addig-addig tartott míg egymásba szerettek és Lőrincz István elvette Michiyot feleségül. Az esküvőjükre Budapesten a Nap utcai Baptista Imaházban került sor. Az esküvőjükre Michiyo szülei is eljöttek Japánból Budapestre. Michiyonak azóta 3 fia született, közte egy ikerpár, akik ma már felnőtt férfiak. Lőrincz István és Michiyo ma Japánban, Hokkaido szigetén, Sapporoban élnek jó körülmények között. Én ma is tartom velük a kapcsolatot.


Csordás Imre


Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page